Facebook Pixel

Kedvenc ajánlatok

Startup esettanulmány

Esettanulmányok

Startup esettanulmány

Történet Történet

Partnerünk egy fintech startup,  dinamikus, nemzetközi bővülése végett tapasztalt, több nyelven beszélő kollégákkal szerette volna bővíteni a csapatát akik az európai piacra dolgoznak. Olyan emberekre volt szükség, akiknek releváns tapasztalatuk végett az ügyfélkezelésben jártasak, és az onboarding után képesek a rendszerszemléletre, logikus gondolkodásra, illetve rendkívül ügyfélközpontúak.


Cél és kihívás Cél és kihívás

Ügyfelünk a kialakult nehéz helyzetben azzal fordult hozzánk, hogy mérjük fel a magyar munkaerőpiacon kívüli jelölteket, akiket kedvezőbb formában, contractorként tudnak foglalkoztatni, biztosítva nekik a teljes remote pozíciót. Mivel a szolgáltató központok hasonló embereket keresnek Magyarországon, az így kialakult hazai versenyt kicsit megkerülve  fontos volt a határon túl nyúlni, hogy megfelelő nyelvtudással rendelkező jelölteket tudjunk ajánlani partnerünk számára. Esetükben a nyelvi készségek felmérésénél az angol volt a mérvadó, hiszen spanyol, francia, török, német, olasz és portugál anyanyelvű jelöltekről van szó.

Cselekvési terv Cselekvési terv

Célországokat jelöltünk ki, a francia nyelv tekintetében pl. az Észak-Afrikai régió volt releváns, ahol a tapasztalat alapján szűrtünk, ezek után az angol nyelvi készségeket mértük fel, a nyitottságot szabadúszóként való munkavégzésre, az eszközpark meglétét (laptop, internetsebesség), illetve más régiók esetében az időzónákat is figyelembe vettük.

 


Folyamat Folyamat

A kapcsolatfelvétel után interjú időpontot egyeztettünk, kompetencia és személyiség alapú interjú elvégzésére, ahol a rendszerszemlélet, alkalmazkodóképesség és az önállóság voltak a legfőbb szempontok, hiszen egy multinacionális környezettel ellentétben egy startup cégnél sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a munkavállalóknak az egyedi munkavégzésre. Miután a jelöltet relevánsnak találtuk, tovább küldtük a partnerhez, aki átlagosan 1-1,5 hét alatt rugalmasan bonyolította le a két körös kiválasztási folyamatot. Ezen időszak alatt folyamatosan visszajelzést adott a jelölteknek (a már meglévő szuperskilleket dicsérte, a fejlesztendő területeket is ugyanúgy megemlítve kaptak a jelöltek személyre szabott útravalót), ezzel egyedülálló jelölt-élményt biztosítva, bepillantást engedve a cég kultúrájába, mindennapjaiba.

Hatások Hatások

A legnagyobb előny, ami a pozíciók gyors és hatékony betöltéséből származott, hogy az újonnan csatlakozók még a piaci igények előtt be tudtak tanulni, begyakorolhatták a napi teendőket, megismerték a szervezetet, volt elég idő arra, hogy átlássák a folyamatokat, és mire megnyitották az új piacokat, addigra egy felkészült szakértő lett az új belépőkből.

 


Egyediség Egyediség

Partnerünk nyitottsága egyrészt a határon, sőt, kontinensen túli jelöltekre mindenképpen kellett ahhoz, hogy sikeresen beltöltsük a nyitott pozíciókat. Emellett partnerünk holisztikus hozzáállása is segített a jelöltjeinken, így volt, hogy nem is az eredeti pozícióra vették fel, hanem olyan csapatba került, ahol jobban kiaknázhatta a tapasztalatait, képességeit. Ezek mellett esetükben egy jól felépített infrastruktúra, biztonságtechnológia és természetesen bizalom kellett ahhoz, hogy a jelölteket hamar beléptessük, és a saját eszközeiken keresztül tudjanak munkába állni. Egy olyan cégkultúrával, ahol egyszerre kell megteremteni az önálló munkavégzés, logikus gondolkodás, valamint cselekvőkészség jelenlétét, nem mindenki tud azonosulni, de ezen projekt kapcsán egy igazán belevaló, sokszínű csapatot sikerült összerakni.

5 Ország

3 Kontinens

100% Elégedettség

Érdekesnek találta?

Lépjen velünk
kapcsolatba

Érdekel