HU
Enloyd logo
PL EN CZ
Enloyd logo
EN HU

Kedvenc ajánlatok

Munkaerőpiaci trendek 2020-ban

Ádám Szabó
Ádám Szabó Junior Recruitment Consultant

A munkaerőpiac új belépői

Néhány hete újabb lapot fordítottunk a naptáron – esetleg újat is beszereztünk – ez azonban csak apró, szimbolikus cselekedet. Valójában a dátumon kívül nem sok minden változott, hiszen a folyamatok és trendek a tapasztalat szerint csak lassan formálódnak. Épp ezért a 2020 legjellemzőbb munkaerőpiaci trendjeit vizsgáló előrejelzések kevés forradalmi újdonságot tartogatnak: eddig is jelen lévő jellemzők erősödnek fel, vagy épp várnak áttörésre ugyanúgy, ahogy az elmúlt években.

A Z generáció egyre több tagja áll munkában, egyre gyakoribb lesz majd az olyan kolléga, akinek születési dátuma 2000-el kezdődik. Amit a korábbi generációk szép lassan tanultak meg, esetleg még mindig tanulnak, az számukra evidencia: work-life balance, azaz olyan munkahely, ami biztosítja a munka és magánélet egyensúlyát; home office és minél több, távolról elvégezhető feladat, amihez nem kell feltétlenül az irodában ülni. Ha pedig iroda: a pályakezdők számára elengedhetetlenül fontos, hogy olyan helyen dolgozzanak, ahol nemcsak maga a munka izgalmas, de ahova bejárni is jó. Sokan hajlamosak mindezt egy babzsákfotellel és a végtelen kávé ígéretével letudni – de mivel lassan ezek is alapvetőnek számítanak, a munkahelyeknek újabb trükkökkel kell előállniuk, ha magukhoz akarják csábítani vagy meg akarják tartani a munkavállalókat. A fiatalos csapat és fesztelen légkör már nem elég.

A mesterséges intelligencia térnyerése

Az, hogy a Skynet öntudatára ébred, a gépek pedig átveszik az uralmat, még mindig várat magára – az automatizált folyamatok és a mesterséges intelligencia térnyerését azonban szinte minden ember érzékelheti. Chatbotok segítenek a panaszkezelésben, robotoperátor gondoskodik a customer care-ről – és akkor még nem beszéltünk arról, az élet mennyi területén támaszkodunk okoseszközeinkre, vagy épp hogyan néz ki egy modern, 21. századi, robotokkal felszerelt gyár. Az előrejelzések szerint, ha el tudod képzelni, hogy a munkád automatizálható, vagy akár egy okoseszköz is elvégezheti, akkor a jövőben valószínűleg ez is fog történni. És nem csak kétkezi munkásokról van szó. Szélsőséges, ám nem a földtől elrugaszkodott példa, amit a Forbes újságírója említett: egy idősödő, remegő kezű és már nem tökéletesen látó orvos helyett a jövőben bármikor elvégezheti a műtéteket egy robot is – aki ráadásul nyaralni sem megy el, és a nap 24 órájában terhelhető. Épp ezért fontos az új készségek és képességek tanulása, a folyamatos önképzés – hiszen a jövőben sem maradunk munka nélkül, csak épp a munkaerőpiac alakul majd át.

A gazdasági válság már a spájzban van

Évek óta beszélnek róla az elemzők, hogy a hosszú prosperálás után elkerülhetetlenül visszaesésnek kell következnie. A gazdasági válságok sajátja, hogy nem csak azt nem tudjuk, mikor érkezik, de azt sem, hogy mi okozza – hiszen ha tudnánk, akkor tenni is tudnánk ellene. A cégek ezért igyekeznek előre menekülni: átalakítják a munkastruktúrájukat, költségcsökkentéssel igyekszenek versenyképesek maradni. Várhatóan egyre több munka kerül kiszervezésre, tovább növekedhet a független vállalkozók szerepe.

Kérdése van? Kérdezze a szerzőt: