A magasabb fizetés már nem elég: új szabályok szerint működik a magyar munkaerőpiac
Legfontosabb eredmények a magyar munkaerőpiacról kérdőíves kutatásunk alapján.

Évekig magától értetődőnek tűnt, hogy aki munkahelyet vált, magasabb fizetésre és jobb karrierlehetőségekre számíthat. Az Enloyd Szakemberek és vezetők aktivitása a munkaerőpiacon 2026 című kutatása azonban azt mutatja, hogy a magyar munkaerőpiac új szakaszba lépett. A munkavállalók döntéseit már nem kizárólag a fizetés határozza meg, miközben a vállalatok is óvatosabbá váltak a toborzásban és a bérezésben.
A kutatás alapján a verseny a tehetségekért továbbra is intenzív, de a siker kulcsa már nem pusztán a kompenzáció. A vezetői kultúra, a szervezeti stabilitás, a rugalmasság és a munkavállalói jóllét egyre nagyobb szerepet kapnak.
A munkahelyváltás már nem garantál magasabb fizetést
Az egyik legérdekesebb eredmény, hogy a munkahelyváltás elvesztette korábbi „biztos befektetés” jellegét. Azok közül, akik az elmúlt egy évben váltottak munkahelyet, mindössze 43% számolt be fizetésemelésről, 42%-uk bére nem változott, 15%-uk pedig alacsonyabb fizetésért fogadta el új állását. Ezzel szemben azok, akik több mint három éve ugyanannál a munkáltatónál dolgoznak, 62%-os arányban kaptak béremelést.
Ez arra utal, hogy a vállalatok egyre tudatosabban jutalmazzák a lojalitást strukturált béremelésekkel és előrelépési lehetőségekkel. A belső karrierút sok esetben már versenyképes alternatívája a gyakori munkahelyváltásnak.
„A munkavállalók ma már nem kizárólag a következő fizetésemelést keresik, hanem kiszámítható, hosszú távú karrierlehetőséget.”
Nem feltétlen a jobb fizetésért, legtöbben a rossz vezetők miatt váltanak
Bár a magasabb fizetés továbbra is alapvető elvárás (a válaszadók 79%-a ezt tartja fontosnak egy új ajánlatnál), önmagában már ritkán elegendő. A munkahelyváltás leggyakoribb oka a nem megfelelő vezetés (61%), ezt követi a magasabb fizetés (53%) és a rossz munkahelyi légkör (48%).
A munkáltatói értékajánlat ma már jóval többről szól, mint egy versenyképes fizetés. A jó vezetőség, a vállalati kultúra és a szakmai fejlődés lehetősége egyre inkább meghatározza, hogy egy szervezet képes-e megtartani a fontos embereit.
A mobilitás fogalma is átalakult
A kutatás szerint a munkavállalók továbbra is nyitottak az új lehetőségekre, de másképp, mint korábban. Míg 92% szívesen dolgozna távmunkában egy másik városban működő vállalatnak, mindössze 25% költözne el egy új pozíció miatt. A legtöbben a heti két-három napos Home Office lehetőséget részesítik előnyben.
Ez a vállalatok számára is új helyzetet teremt. A tehetségekért folytatott verseny egyre kevésbé földrajzi kérdés, ugyanakkor a rugalmasság hiánya könnyen versenyhátrányt is jelenthet.
A mentális jóllét üzleti kérdéssé vált
Talán a kutatás legaggasztóbb eredménye a munkavállalók mentális állapota. A válaszadók 61%-a szerint romlott a mentális jólléte az elmúlt évben, a nők körében ez az arány már 70%. Mindössze 3% mondta azt, hogy egyáltalán nem tapasztalja a kiégés tüneteit. A leggyakoribb problémák a kimerültség, a tartós fáradtság és a munkával kapcsolatos negatív érzések.
A jóllét kérdése így már nem csupán HR-program vagy egy employer branding stratégia eleme. Közvetlen hatással van a teljesítményre, az elköteleződésre és a fluktuációra is. Különösen érintettek a pénzügyi, számviteli és marketingterületen dolgozók, ahol a munkahelyi stressz kiemelkedően magas a válaszok alapján.
A munkavállalók gyorsabban alkalmazkodnak az új technológiához, mint a szervezetek
A technológiai változásokkal kapcsolatban kettősség figyelhető meg. A fehérgalléros munkavállalók 93%-a fejlesztené digitális készségeit, 77%-uk pedig saját magától tanul, hogy lépést tartson a fejlődéssel. Ennek ellenére csupán minden harmadik érzi úgy, hogy munkáltatója megfelelő támogatást nyújt számára.
A mesterséges intelligenciát a válaszadók több mint fele a hatékonyság növelésének eszközeként látja, ugyanakkor közel ugyanennyien aggódnak a szabályozás hiánya és a túl gyors változások miatt.
Mit jelent mindez a munkáltatók számára?
Az Enloyd kutatása azt mutatja, hogy a magyar munkaerőpiac érettebbé vált. A munkavállalók tudatosabban választanak, a vállalatok pedig megfontoltabban toboroznak. Ebben a környezetben a versenyképes fizetés továbbra is belépőfeltétel, de önmagában már nem jelent versenyelőnyt.
Azok a szervezetek lehetnek sikeresek, amelyek egyszerre képesek kiszámítható karrierutat, támogató vezetői kultúrát, rugalmas munkavégzést és valódi fejlődési lehetőségeket kínálni. A tehetségek megtartása ma már sokkal inkább szervezeti stratégia, mint bérpolitikai kérdés.
A kutatásról
Az Enloyd „Szakemberek és vezetők aktivitása a munkaerőpiacon 2026” című kutatása 520 Magyarországon dolgozó fehérgalléros szakember és vezető online megkérdezésén alapul. A felmérés a munkaerőpiaci helyzet megítélését, a munkahelyváltási motivációkat, a mobilitást, a mentális jóllétet, valamint a digitalizáció és a mesterséges intelligencia munka világára gyakorolt hatását vizsgálta.

Publikálva: 2026. augusztus 7., szerző: Réka Borovszky










